Tanulási blokk sokféle lehet, de a következményük nagyjából ugyanaz: a tanulás elakad, nem haladunk, úgy érezzük, bénák vagyunk, nem vagyunk elég jók, és ezen érvelés mentén, miszerint mi ebben szemmel láthatóan nem vagyunk jók, fel is adjuk az egészet.
Mi történik valójában?
A kezdeti lendületből egy ponton (kinél mikor) egyszerre elfogy az öröm, illetve az örömöt, ami a lépésenként haladásunknál már végre érezni kezdtünk, valami „leárnyékolja”, mert akaratunkon kívül egyszer csak bekapcsolnak az oktatási rendszerből, vagy az otthonról hozott traumák, mintegy gombnyomásra. Visszakerülünk az iskolapadba, vagy a szülői házba, mert ez az időszak a legmeghatározóbb mintánk a tanulásról, a fejlődésről, a jobbá, okosabbá, ügyesebbé válásról, ez az, amit kicsiként ismertünk.
Hiába, hogy már felnőttek vagyunk, úgy ülünk a tananyag, a doulingo, a youtube video meg az idegennyelvű olvasmány felett, mint kisgyerek, vagy kamasz, és újra halljuk a hozzánk intézett szólamokat: „hát ehhez szerintem fiam te hulye vagy, ülj le, egyes”, vagy a „belőled fiam nem lesz semmi”, vagy a „nehéz az neked, minek erőlködsz. úgyse érted”, vagy ha ilyen nem is volt, a biztatás, hátba-veregetés hiányát éljük át, mintha csak ma lenne. Ezek mind pont alkalmasak arra, hogy egyrészt kiüssék a helyéről az Örömöt, másrészt, hogy azt mondjuk, „…ja, tényleg. Minek erőlködök én?! Csak hülyét csinálok magamból.”
Kemény szavak, ugye? És ismerősek?
Ahogy tapasztalom nyelvi coachként, sokan vagyunk így ezzel, amikor tanulunk. Pedig ami nem megy, az bizony nem a nyelvtanulás. Ezt kell valahol meglátnunk, hogy nem a tanulásban akadunk el, a legtöbbünknek nem a képességeivel, szorgalmával van a baj, hanem egy tanult önszuggesztióról, amit felnőttként már nagyon is képesek vagyunk letenni!
Érdemes végigvenni, mik ezek a mondatok a fejünkben. Érdemes azt is megnézni, kitől, mikor hallottuk őket. Aztán szépen szembesülve a minket hátráltató mondatokkal elköszönni tőlük. Meglátni, hogy már felnőttek vagyunk, hogy rakás dolgot azóta véghez vittünk, építettünk egy életet, teremtettünk rengeteg dolgot, akkor, hogy is van ez?
Egészen biztos, hogy még az a gyerek vagyunk, akit lehülyéztek, kinevettek, lesajnáltak? Ha nem azok vagyunk, akkor kik vagyunk most? Tényleg ki vagyunk szolgáltatva és a „nagyoktól” függünk? Vagy lehetséges, hogy azóta fényéveket fejlődtünk és gyarapodtunk?
Amikor meglátjuk, hogy mi már nem az a gyerek, kamasz, fiatal, idős stb. „én” vagyunk, aki kapott hideget meleget, hanem teljes, önálló, felnőtt lény, akkor jön a szabadulás. Abban a pillanatban, hogy felszabadulunk, meglátjuk az Örömöt, amit nagyon jól ismerünk, nagyon is a miénk!
Lehet így is. Jó tanulást!
